Volt tartásunk
- VD
- Oct 6
- 2 min read
A K&H Liga negyedik fordulójában a Kisvárda Master Good SE vendége volt csapatunk

Tudtuk, hogy a hazai gárda az esélyese a találkozónak. A nyári felkészülés során is találkoztak már a csapatok, akkor nagyarányú Várda győzelem született. Azon voltunk, hogy ez most ne így legyen, de az első percekben már látszott, hogy igen nehéz dolgunk lesz.
A hazai csapat lendületesen, határozottan kezdte a meccset, míg mi egy kicsit talán meg is szeppentünk ettől a határozott, kemény játéktól. Védelemben nem tudtuk lekövetni a lelkes hazai csapatot, míg támadásban egészen a hatodik minutumig kellett várni az első találatunkra, amikor Scheffer Zsanett volt eredményes büntetőből.
Megadták tehát az első percek az alaphangot a továbbiakra, esetünkben negatív felhanggal.
Nem akart összeállni a hátsó alakzat, és elől is megszenvedtünk minden egyes találatért. Nyílt az olló, így már a félidőre jelentős hátránnyal vonulhattunk el, még akkor is, ha az utolsó perc végén Wichmann Vivi jelentkezett egy védéssel, amiből keveset láttunk az első harminc perc során.
A pozitívum viszont az, hogy a fordulás után, és a hátrány tudatában sem roppantunk össze.
Harcosan érkeztek meg a lányok a második félidőre, ami elsősorban a védelem teljesítményén mutatkozott meg. Megérkeztek a védések is: míg az első félidőben a Wichmann - Mohari páros háromszor tudott labdát hárítani, addig a második félidőben Vivi tizenegy alkalommal állta a labda útját.
Közelebb lopakodni így sem sikerült a hazai csapathoz, de az olló nem nyílt jelentősen tovább. A két pont sosra nem volt kérdéses, végig a hazai gárda irányította a meccset.
Le kell vonnunk a tanulságokat ebből a hatvan percből is, a pozitív dolgokat tovább erősíteni, míg a negatívakból tanulni kell.
A lányok legközelebb szombaton, a Vác ellenében futnak ki a misleny Városi Sportcsarnok küzdőterére.
Gyertek, szurkoljatok ti is fiataljainknak! Megérdemli a csapat a buzdítást, hiszen szívvel-lélekkel küzdenek a lányok az első osztályban!
Kovács Tamás: Az első félidőben ellenfelünk támadásbeli sebességét védekezésben nem tudtuk felvenni és a kapusteljesítményünk sem volt megfelelő, így a mérkőzés gyakorlatilag eldőlt. A második félidőben volt tartása a csapatnak, nem adta fel egy percre sem, a kapuból is több segítséget kaptunk, ezért lényegesen nem nyílt tovább az olló.
Kisvárda Master Good SE - Kozármisleny KA 36-21 (22-11)
K&H Liga, 4. Forduló, 2025.10.04. 18:00
Halasy Gyula Városi Sportcsarnok, Kisvárda - 400 néző
Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás
Kozármisleny KA: Wichmann, Mohari - Bernhardt 5, Brettner, Ostrosics 1, Kecskés 1, Bursac, Lengyel, Csökmei, Bréda 1, Rácz 1, Jávorka-Hornyák 3, Scheffer 5, Kelemen 1, Fodor 2, Szatmári 1
Vezetőedző: Kovács Tamás
Erőnléti edző: Varga Imre
Gyúró: Kecskés Zsolt
Eredmény alakulása: 5.p 4-0, 10.p 8-3, 15.p 11-5, 20.p 15-8, 25.p 17-9, 30.p 22-11, 35.p 23-12, 40.p 25-14, 45.p 28-14, 50.p 31-16, 55.p 34-18. 60.p 36-21