top of page
Keresés

Szurkoljunk és segítsünk együtt!

  • VD
  • 47 perccel ezelőtt
  • 2 perc olvasás

Az utolsó hazai mérkőzése következik felnőtt csapatunknak a 2025-ös esztendőben. A K&H Liga nyolcadik fordulójában a Moyra-Budaörs csapatát fogadjuk, szombaton kora este!

Félidőben Dobj egy plüsst Te is!

Fotó: mislenykezi.hu / Vollár Dávid
Fotó: mislenykezi.hu / Vollár Dávid

Érdekes szombat este elé nézünk, hiszen alsóházi összecsapással folytatódik lányaink számára a bajnoki küzdelem. Ellenfelünk biztosan nem így tervezte a szezonját, hiszen évek óta stabil középcsapat a Budaörs, azonban idén nem kapta el jól a rajtot Buday Dániel együttese. Szekerczés Lucáék eddig szintén hét meccsen léptek pályára, azonban némileg váratlanul eddig egy győzelmet, és egy döntetlent könyvelhettek csak el, igaz, ők is túl vannak már a két nagycsapat elleni odavágón. Ezek közül az FTC elleni meccs sikerült rosszabbul: csupán tizenhárom találatig jutottak Vártok Tamaráék a hatvan perc alatt.

Meglévő pontjaikat pedig kivétel nélkül hazai csarnokukban szerezték meg. A harmadik fordulóban a Dunaújváros ellen 28-28-as döntetlennek tapsolhattak a budaörsi szurkolók, míg a legutóbbi játéknapon a NEKA ellen már magabiztosabbnak tűntek: 34-23 lett a végeredmény. Javuló formájukat látszik alátámasztani a Magyar Kupa összecsapásuk is, hiszen a szintén élvonalbeli Vasas SC ellen három góllal szereztek többet (29-26) a hatvan perc alatt, tették ezt szintén a budaörsi csarnokban, de csalóka lehet csak ebből kiindulni, tekintve, hogy eddig két idegenbeli összecsapást vívtak csupán, a már említett két nagycsapat ellen.

Érdekes lesz tehát látni, hogy Szöllősi-Schatzl Nadinék hogyan reagálnak az első igazi idegenbeli tétmeccsükre, valamint a hangulatra, ami reméljük, egy kicsit a mi oldalunk felé billenti a mérleg nyelvét.

A statisztikába belepillantva azt láthatjuk, hogy az eddigi meccsek során szerzett gólok tekintetében csupán eggyel (KKA: 166, Bud: 167) szerzett többet ellenfelünk. A különbséget a védelem adja, de nagy diferencia itt sincs. Kétszáztizenkét alkalommal zördült a budaörsi kapu, míg nálunk ez kétszázötvenhat esetben történt meg.

Ebből kiindulva a védelem megszilárdítása lehet a szombat este kulcsa számunkra, de azt továbbra sem szabad elfelejtenünk, hogy mi tanulni, fejlődni szeretnénk elsősorban fiatal csapatunkkal.

Az elmúlt fordulók tét nélküli meccsein megmutatták lányaink, hogy igenis tudnak jó és eredményes játékot bemutatni. Azt a fajta felszabadultságot kell átmenteni a szombat esti összecsapásra is, fegyelemmel és koncentrációval kombinálva.

Ha ez sikerül, biztosak vagyunk benne, hogy izgalmas meccset tudunk játszani, rátok szurkolókra pedig most is számítunk, de ezúttal a szokásos hangulat és szurkolás mellett a játékonyságban is rátok támaszkodnánk!

Érkeznek az ünnepek, ami jó alkalom arra, hogy ha csak egy kis aprósággal is, de segítsünk azokon, akik rászorulnak erre!

A félidőben Dobj egy plüsst Te is, hogy a pécsi gyermekklinikán gyógyulók arca is felderülhessen az ünnepi időszakban!

Segítsünk és szurkoljunk együtt szombaton is!

Hajrá Misleny!


Kozármisleny KA - Moyra-Budaörs Handball

K&H Liga, 8. Forduló, 2025.11.15. 18:00

Városi Sportcsarnok, Kozármisleny

Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István

 
 
bottom of page