Újabb lépés lehet a cél felé!
- VD
- Apr 17
- 1 min read
Az NB I/B 25. fordulójában a Győri ETO KC U20-as csapatával mérjük össze erőnket

Esélyesként utazunk el a találkozóra, hiszen az eddigi küzdelmek során negyven pontot szerezve vezetjük a tabellát, míg fiatal ellenfelünk a tizenötödik helyen tanyázik jelenleg. A fiatal, tehetséges játékosokból álló ellenfelünk a tabellán elfoglalt helyezés ellenére hazai pályán mindig veszélyt jelent. Pontjaik java részét is győrben szerezték meg. Az idei szezonban futott itt már bele a késbe a Komárom is (38-32), de az Érd is csupán döntetlennel tudott (35-35) távozni. Komolyan kell tehát venni Kun Attila tanítványait, ha pontokkal akarunk távozni a nagypénteken rendezett mérkőzésről. Az elmúlt fordulókban mutatott teljesítményünk bizakodásra ad okot. Az Érd elleni idegenbeli 18–26-os győzelem során csapatunk kiválóan védekezett és hatékony támadójátékot mutatott be, míg a Mohács elleni hazain is magabiztosan szereztük meg a két pontot, szintén hatékony védekezést bemutatva a hatvan perc során. Most sem lehet más a célunk, mint stabil védekezéssel előrukkolni, amiből építkezhetünk előrefelé. A bajnoki cím eléréséhez minden mérkőzés kulcsfontosságú. A holnapi találkozón is a győzelem megszerzése a cél, hogy tovább erősítsük pozíciónkat a tabella élén.
Markovics Rebeka: Fontos, hogy feszesen védekezzünk, valamint tartsuk a tempót fiatal ellenfelünkkel. Oda kell figyeljünk a visszarendeződésre, valamint a támadások pontos befejezésére. Szeretnénk ezen a meccsen is megszerezni a két pontot, újabb lépést megtéve a szezon végi célunk irányába. Reméljük, most is sok szurkoló kísér el minket. Sokat jelent a támogatásuk!
Győri ETO KC U20 - Kozármisleny KA
NBI/B 25. Forduló, 2025.04.18. 15:30
Audi Aréna - Győr
Játékvezetők: Bujdosó Máté, Horváth Viktor
Hajrá Misleny!
A mérkőzés szöveget tudósítása: t.ly/nAogT