top of page
Search

Szolnok mellé utazunk

  • VD
  • Mar 21
  • 2 min read

Az Euro-Novex USE vendégeként lépünk pályára szombaton kora délután, az NBI/B 22. fordulójában

Kozármisleny KA
Kozármisleny KA

A mislenyi meccset mi húztuk be (39-31) egy gólgazdag mérkőzésen. November elején találkozott a két csapat, akkor részünkről Scheffer Zsanett (9 gól), valamint Bréda Luca (6 gól) vitte a hátán a csapatot támadásban, de kitett magáért mindenki. Szinte minden játékosunk betalált ellenfelünk kapujába, igaz, a hátsó alakzatunkat sokszor mattolta az Euro-Novex. Az ENUSE pillanatnyilag a kilencedik helyen tanyázik 19 bajnoki egységgel. Egészen meggyőző teljesítményre is képesek - elég ha csak az Eszterházy SC (30-19) elleni győzelmüket nézzük - de az utolsó három fordulóban valami hiányzik a képletből. Utoljára az Orosháza vendégeként tudták győztesen elhagyni a pályát, azóta pedig kikaptak a Komáromtól, Hajdúnánástól, valamint az Érdtől is. Nincsen tehát jó szériája a B.tóth János, Pocsai Rajmund edzőpáros irányította csapatnak. Van min javítaniuk, ezúttal pedig hazai környezetben, a megszokott időpontban léphetnek pályára. Az biztos, hogy ég bennük a bizonyítási vágy, vesztenivalójuk pedig nem sok akad. Ha megverik a listavezetőt, az szuper, ha pedig alul maradnak, akkor sem történik semmi, hiszen a két csapat céljai alapvetően mások. Míg mi az első osztályba igyekszünk, ők elsősorban az NBI/B-s tagságukat szeretnék megőrizni. Pontosan ez teheti őket veszélyessé akár számunkra is, hiszen azt már bizonyították, hogy tudnak jól játszani, ha pedig ez párosul egy felszabadult játékkal, megnehezíthetik a dolgunkat. 

Éreztük már, hogy milyen az, amikor megnehezítjük a saját életünket, illetve idegenben nem egészen úgy jön ki a lépés, ahogy mi azt tervezzük. Pontosan ezért kell nagyon tudatosan és fegyelmezetten kézilabdáznunk szombat délután. Fontos, hogy ezúttal ne adok-kapok versenyben kerekedjünk föléjük, hanem egy biztos lábakon álló védelemből indulva szerezzünk minél több könnyű találatot. Ha az első meccs lőtt góljaink számát tartani tudnánk, ugyanakkor csökkentenénk a kapottat, szép délutánt szerezhetnénk szurkolóink számára!

Brettner Zsófia: A hétvégén egy rutinos irányítóval rendelkező csapat ellen fogunk játszani. Szinte minden szituációból gyors lerohanásokat indítanak. Ha ezt sikerül megállítanunk egy határozott védekezéssel, akkor hátul eredményesek lehetünk. Elől pedig nagyon fontos, hogy ki tudjuk használni a hibáikat, illetve a ziccerek értékesítése is nagyon fontos lesz. Úgy gondolom, ha ezek megvalósulnak, akkor haza tudjuk hozni a két pontot. 

Euro-Novex USE - Kozármisleny KA NBI/B, 22. Forduló, 2025.03.22. 16:00 

Szászberek Sportcsarnok 

Játékvezetők: Marosi Zoltán, Pap Ervin Márk 


Az MKSZ szöveges közvetítését itt éritek el: KATTINTS IDE!


A meccsről ezúttal videós közvetítést nem tudunk biztosítani.

 
 
bottom of page