Szép kihívás
- VD
- Mar 28
- 2 min read
Az Érd csapatához utazunk az NBI/B 23. fordulójában. Ellenfelünk hét meccse veretlen, amivel már a harmadik helyen vannak a tabellán

Érdekes szezont fut a főváros melletti gárda. A bajnokság előtt biztosak voltunk benne, hogy velük leszünk óriási csatában a feljutásért, valamint reméltük, hogy az első helyért is küzdünk majd. Nos, a mi oldalunkról az elsőségért való küzdelem be is igazolódott, de ellenfelünk turbulens időszakon van túl. Simics Judittal indultak neki a szezonnak, de valami nem állt össze. Voltak meglepő vereségeik, még ha a játékuk szimpatikus is volt. Gyors, modern kézilabdát igyekeztek játszani, amibe viszont sok hiba csúszott, főleg a védelmet tekintve. Január végén, az Orosháza elleni komoly vereség (24-34) után az érdi vezetőedző, valamint a klub irányítása közös megegyezéssel úgy döntöttek, más veszi át a szakmai munka irányítását. Érkezett az Oláh Márk, Félegyházi Zsolt kettős, (új szakmai igazgató, és új ügyvezető is kinevezésre került) akikkel megtáltosodott az egyébként jó erőkből álló keret. Kobela Tamaráék az új edzőpárossal egy döntetlen mellett hat győzelmet szereztek, amivel már a dobogó legalsó fokáig küzdötték magukat. Jó sorozatban vannak tehát az érdi lányok, amit nehéz lesz megtörni. Biztosak vagyunk benne, hogy a győzelmeknek köszönhetően önbizalomtól duzzadnak, főleg saját pályájukon, ahol sosem volt egyszerű nyerni. Ha már győzelem: a két csapat első, mislenyi meccsét mi húztuk be 35-31-re. A gólgazdag meccsen nagy volt a tempó, és az adok kapok, amiből mi jöttünk ki győztesen a végén, de tisztán látszott már akkor is, hogy nem lesz egyszerű saját pályájukon meglepni őket.
Szerencsére rólunk sem lehet azt állítani, hogy rossz formában lennénk, még ha bele is futottunk meglepő vereségbe, amivel megtört a hasonlóan jó szériánk, mint amilyet most az Érd produkál. Az azóta eltelt két fordulóban győzelmeket ünnepelhettünk, amivel továbbra is magabiztosan vezetjük a tabellát, de ahhoz, hogy még kényelmesebb helyzetbe tudjuk hozni magunkat, meg kell állítanunk az Érd rohanását. Ahogy mondani szokták, egyszer minden sorozat megszakad … Ha a védelmünk megfelelően kemény és agresszív lesz, ami által alacsony gólszámon tudjuk tartani ellenfelünket, meglehet a hőn áhított győzelem, amivel tovább növelhetjük az előnyt a tabella élén és újabb lépést tehetünk az élvonal irányába.
Izgalmas hatvan perc vár ránk szombaton, kora délután az érdi Arénában!
Polics Tímea: Szombaton egy nagyon jó szériában lévő Érdhez látogatunk, akik az utóbbi időben folyamatosan nyerik a mérkőzéseket! Szeretnénk megtörni ezt a jó sorozatukat, ehhez egy nagyon stabil védekezésre lesz szükségünk. Erős, nagy átlövőik és mellette jól cselező játékosaik is vannak. Ha meg tudjuk állítani a gyors lerohanásaikat és egy feszes védekezés mellett gyors, pontos kézilabdát tudunk játszani, akkor győztesen jöhetünk ki ebből a mérkőzésből. Természetesen ez lesz a célunk!
Érd - Kozármisleny KA 2025.03.29. 16:00, NBI/B, 23. Forduló Érd Aréna, Érd Játékvezetők: Budai-Bock Krisztián, Wenzel Tamás
A mérkőzés szöveges tudósítása az alábbi linken érhető el: KATTINTS IDE!