top of page
Keresés

Papírforma

  • VD
  • szept. 25.
  • 2 perc olvasás

A Motherson Mosonmagyaróvári KC-t láttuk vendégül a K&H Liga 3. fordulójában

Kozármisleny KA - Motherson Mosonmagyaróvári KC - 2025.09.24.
Kozármisleny KA - Motherson Mosonmagyaróvári KC - 2025.09.24.

Ahogyan a felvezetőben is írtuk, az egyértelmű esélyesei a meccsnek a vendégek voltak. Nem is tétlenkedtek a kezdő sípszót követően, egyből komoly rohamot indítottak: 0-6 állt a kijelzőn közel hét perc játékot követően. Megszeppentünk talán egy kicsit, aminek komoly gólcsend volt a következménye. Jávorka-Hornyák Bernadett törte meg a gólcsendet, ami után éledezni látszott a játékunk, hogy aztán ismét teljesen a vendégek akarata érvényesüljön. A Háfra, Dzaferovic, Tatar hármassal nehezen boldogultunk, de természetesen a többi móvári játékos is kivette a részét a gólokból, így már a szünetre tetemes hátrányban vonulhattunk el. A fordulás után sem lassítottak a vendégek. Megtiszteltek minket a megfelelő hozzáállással, illetve a nemzetközi tempót is bemutatták. Ennek ellenére bátrabb játékot sikerült bemutatnunk a második harminc perc során, főként a támadást tekintve. Érkezett egy-egy jó átlövés a Kecskés, Ostrosics, Bernhardt hármastól, ami önbizalmat adhat a folytatásra nézve, hiszen nem egyszerű kintről bevenni a móvári kaput, de láthattunk bátor betöréseket is, illetve újra bemutatkozhatott két fiatal az NBI-ben. Mohari Bogi először állt a kapuban első osztályú mérkőzésen, valamint Ostrosics Adél is első alkalommal lépett pályára. Saját nevelésű játékosunk, Wichmann Vivien pedig már a századik alkalommal léphetett pályára felnőtt tétmeccsen. Gratulálunk lányok! 


Wichmann Vivien, Réb László - 2025.09.24.
Wichmann Vivien, Réb László - 2025.09.24.

A csapat legközelebb a Kisvárda Master Good SE otthonában próbálhat meg pontot, pontokat szerezni. Az sem lesz egy egyszerű összecsapás a mi szempontunkból, de ettől szép a sport. A remény és az akarat sok dolgon átsegíthet egy közösséget. Ha tudtok, tartsatok a lányokkal október negyedikén! Hajrá Misleny! 

Nézd meg a sajátótájékoztató is!



Kozármisleny KA - Motherson Mosonmagyaróvári KC 21-40 (9-20) K&H Női Liga, 3. Forduló, 2025.09.24. 18:00 Városi Sportcsarnok, Kozármisleny - 350 néző Játékvezetők: Bóna Szabolcs Árpád, Földesi Csaba 


Kozármisleny KA: Wichmann, Mohari - Bernhardt 4, Friedszám 1, Brettner, Hónig, Ostrosics 2, Kecskés 5, Bursac, Lengyel, Csökmei, Rácz, Jávorka-Hornyák 2, Scheffer 3, Kelemen 2, Fodor 2 Vezetőedző: Kovács Tamás 

Erőnléti edző: Varga Imre Kapusedző: Vig Vivien Gyúró: Kecskés Zsolt 


Eredmény alakulása: 5.p 0-4, 10.p 3-8, 15.p 5-12, 20.p 6-14, 25.p 8-18, 30.p 9-20, 35.p 11-23, 40.p 13-25, 45.p 15-29, 50.p 17-34, 55.p 19-37, 60.p 21-40 

Galéria a mérkőzésről:


 
 
bottom of page