Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk a Gárdony ellenében, hiszen hazai pályán minden évben, minden mérkőzésen megszenvedünk ellenük. Mondhatjuk úgy is, talán ők voltak eddig a mumusaink saját környezetünkben.
Fotó: Csobán Róbert
Ezen szerettek volna most változtatni a lányok, ám a felkészülés hete, illetve a létszám a hét során koránt sem volt ideális. No de ennyit a háttérről, nézzük a mérkőzést:
Mi kezdtük jobban a találkozó elejét, el is léptünk 2-3 találattal, hogy aztán megtorpanjunk, vagy ha más szemszögből nézzük: feléledjen az ellenfél. Először utolértek minket a lelkes vendégek, majd át is vették a vezetést, s egészen a félidő derekáig őrizték is két találatos fórjukat. Ekkor egy kicsit összekaptuk magunk, s sikerült a kürtszóig egalizálni. A fordulást követően egy rövid adok-kapok zajlott le, amiből aztán mentálisan, és az eredményt tekintve is mi léptünk tovább. Elléptünk egy kicsit a Pázmándtól, s ezt követően meg is őriztük előnyünket, ám ha valaki csak a végeredményt nézi meg, csalóka a kép. Öt találatos különbséget harcoltunk ki a végére, de nem volt ez egy egyszerű mérkőzés.
Ami viszont pozitív, hogy ismét megmutatták a lányok, mekkora szívük van. Ha kevesen is voltunk, hatalmasat küzdött a csapat, hogy ismét győztesen hagyja el a pályát, megörvendeztetve ezzel szurkolóinkat, szimpatizánsainkat!
Bréda Luca számára pedig ezúton is kívánunk jobbulást, és mielőbbi felépülést sérüléséből!
Kozármisleny KA - Gárdony-Pázmánd NKK 28-23 (14-14) NBI/B - 21. Forduló
Vezette: Bab Ágota Gyopár, Bodó Zsuzsanna
Kozármisleny KA: Pusztai 26/6, Wichamnn 4/1 - Grénus 1, Markovics 3, Brettner 3, Fledrich, Amrein-Szemmelrock 4, Polics 8, Bréda 3, Imrei, Kaáli-Nagy, Kuti 4, Dézsi, Tobak 1, Szatmári 1 Edző: Gyulay László Erőnléti edző: Varga Imre Kapusedző: Vig Vivien Gyúró: Kecskés Zsolt
Comentarios