top of page
Search

Izgalmas csörte

  • VD
  • Apr 19
  • 2 min read

A Győri ETO KC U20-as csapatával játszottunk pénteken, az NBI/B 25. fordulójában

Kozármisleny KA
Kozármisleny KA

A győri együttes a tabellán nem foglal el előkelő helyet, de fiatal csapathoz méltóan sokszor kiszámíthatatlan a teljesítményük. Egyszer fent, egyszer lent. Tegnap a fent érvényesült. Kun Attila tanítványai sokkal jobban kezdték a meccset nálunk, vagy ha megfordítjuk: nem megfelelően mentünk bele a meccsbe. Már a beharangozóban is leírtuk, hogy nem egy, az élmezőnyhöz tartozó csapat szenvedett meg a győri csarnokban! Ebbe most mi is beleszaladtunk. A lelkes és jól képzett akadémisták egy tucat perc alatt ötgólos előnyt építettek ki. Ideje volt elkezdeni a visszakapaszkodást, amit szerencsére meg is tettünk. Elkezdett egy kicsivel jobban működni a védelem, valamint elől is precízebbek lettünk. Ennek hatására egy találatra zárkóztunk, de újra a hazaiak percei következtek. Ismét négy lett közte, amire válaszul már érkezett is az időkérés a kispadunktól. A rövid szünet elérte a kívánt hatást, hiszen a félidőig egyre olvadt a a hazaiak előnye. Volt mit átrágni az öltözőben. A térfélcserét követően sikerült egyenlíteni, de a vezetést már nem tudtuk átvenni. Fej-fej mellett haladt a két gárda, szinte felváltva estek a találatok, majd egy három perces gólcsend után ismét a győri fiatalok találták meg hamarabb az utat a hálónk felé. Ezúttal két góllal léptek meg, amire viszont mi ráztuk meg magunkat. Átvettük a vezetést, majd meg is dupláztuk a minimális előnyt. Így érkezett meg a két gárda a végjátékba. Öt perccel a vége előtt 30-32 állt az Audi Aréna kijelzőjén. Izgalmas utolsó minutumokra volt tehát kilátás, ami be is igazolódott. Több próbálkozásunkat is hárították a hazaiak, időt is kértünk, de nem sikerült bevinni a kegyelemdöfést, ami megbosszulta magát. Tíz másodperccel a vége előtt, 31-32-es állásnál hétméterest kapott a hazai gárda, amit értékesítettek, döntetlenre alakítva az állást. Bár egy lövés még belefért a kevéske időbe, betalálni ebből sem sikerült. Egy-egy pont lett a két gárda jutalma a hatvan percet követően. Le kell vonjuk a tanulságokat ebből a meccsből is és haladni tovább a célunk felé! Jövő héten az Eszterházy SC ellen biztossá tehetjük azt, amiért egész szezonban dolgoztak a lányok, valamint a stáb! Gyertek, szurkoljuk ki közösen az Eger elleni meccsen az első osztályú tagságot! Április 26-án mindenki a csarnokba! Hajrá Misleny! 


Győri ETO KC U20 - Kozármisleny KA 32-32 (18-17) NBI/B 25. Forduló, 2025.04.18. 15:30 Audi Aréna - Győr, 200 néző Játékvezetők: Bujdosó Máté, Horváth Viktor 


Kozármisleny KA: Vig, Szabó - Bánfai 1, Markovics 1, Csire 5, Brettner 5, Kecskés, Polics, Grosics, Lengyel 5, Bréda 1, Kuti 1, Jávorka-Hornyák 3, Scheffer 7, Tobak 2, Bernhardt Vezetőedző: Gyulay László Szakmai igazgató: Kovács Tamás Erőnléti edző: Varga Imre Gyúró: Kecskés Zsolt 


Eredmény alakulása: 5.p 4-2, 10.p 8-5, 15.p 10-7, 20.p 12-11, 25.p 16-12, 30.p 18-17, 35.p 22-21, 40.p 23-23, 45.p 26-25, 50.p 27-28, 55.p 30-31, 60.p 32-32 

 
 
bottom of page