top of page
Keresés

Irány Savaria

  • VD
  • szept. 11.
  • 2 perc olvasás

A K&H Liga második fordulójában hosszú utazás vár ránk. A Szombathelyi KKA ellen lépünk pályára, idegenben

Fotó: Vollár Dávid / mislenykezi.hu
Kozármisleny KA

Ellenfelünk hozzánk hasonlóan vereséggel indította a szezont, persze ha megnézzük az ellenfelüket, nem is annyira meglepő ez. A Győri Audi ETO KC vendégeként kellett pályára lépniük. Saját elmondásuk szerint szinte felkészülési meccsként tekintettek arra a hatvan percre, ami azt is magában foglalja, hogy az ellenünk vívott - ráadásul hazai - összecsapásra úgy tekintenek, mint az első éles bajnoki kihívásra. A nyár folyamán változás a Szombathelynél is akadt bőséggel. Kezdjük azzal, hogy Gyurka János foglalta el a vezetőedzői pozíciót. A kézilabdát követő embernek nem kell bemutatni az eredményeit! Ha ő ül a kispadon, az biztos garancia a megfelelő szakmai munkára. Játékosmozgás tekintetében sem tétlenkedett ellenfelünk ezzel párhuzamosan. Tíz új játékos érkezett a vasi megyeszékhelyre, míg nyolcan távoztak.  Az érkezők között találunk volt és jelenlegi Brazil, Szerb és Magyar válogatott játékosokat is, Pődör Zoltán klubvezető pedig kijelentette: „Minden összeállt ahhoz, hogy stabil élcsapattá váljunk.” A két egyesület szép közös múltra tekint vissza, hiszen több szezonon keresztül versengtünk az NBI/B-ben. Hol az egyik, hol a másik gárda örülhetett a rangadók végén, most azonban komolyan fel kell kötni azt a bizonyos ruhadarabot, ha meg akarjuk nehezíteni a Szombathely dolgát. A nyár folyamán ugyan döntetlent játszottunk velük felkészülési meccs keretein belül - de szokás szerint - óva intünk mindenkit attól, hogy abból az eredményből induljon ki. Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a hazai gárda a meccs esélyese. Rutinos játékosokkal kell szembenéznünk, akik között megtalálható az előző szezon gólkirálynője, Pődör Rebeka is, aki az előző szezon során 26 bajnoki alatt 237 találatot jegyzett, de a Győr elleni első fordulóban sem tétlenkedett. Tízszer talált be az idei első hivatalos összecsapáson. A fent leírtak alapján is kiviláglik, hogy nagyon mások a célok a két csapat esetében. Nekünk elsősorban magunkkal kell foglalkoznunk a mostani hatvan perc során is. Meg kell próbálnunk kihozni magunkból a maximumot, és mindenféle teher nélkül kifutni a pályára, hiszen veszítenivalónk nincs!

Bréda Luca: Felkészülésünk során ugyan találkoztunk a Szombathely csapatával, de messzemenő következtetéseket nem lehet abból a mérkőzésből levonni. Tudjuk, hogy hazai pályán erősek, és magabiztosan játszanak, ezért egy küzdős, nehéz meccsre számítok. Előző bajnoki mérkőzésünkön számos technikai hibát vétettünk, illetve nem voltunk precízek a támadásaink befejezéseiben. Célunk ezeket a hibákat kijavítani, hogy minél nagyobb kihívást jelentsünk a Szombathely csapatának.

Szombathelyi KKA - Kozármisleny KKA K&H Liga, 2. Forduló, 2025.09.13. 18:00 Haladás Sportkomplexum, Szombathely

Játékvezetők: Hajdu-Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka


Kövessétek a csapatot élőben:


Olvassátok a sportal.hu kézilabda híreit, ahol a rólunk szóló cikkeket is megtaláljátok!


Hajrá Misleny!

 
 
bottom of page