top of page
SZRT_TM_Herkules_ADS_1200x200_1106.jpg

Irány Kisvárda

A Kisvárda Master Good SE vendégei leszünk az NBI harmadik fordulójában

KKA - Praktiker-Vác - Fotó: Csobán Róbert

Soron következő ellenfelünkkel a felkészülés alatt is találkoztunk. Akkor semleges helyszínen sikerült döntetlent kiharcolni, ám nem feledhetjük el a tényt, hogy a Várdának akkor az volt két napon belül a második edzőmérkőzése, így biztosak lehetünk benne, hogy most jelentősen frissebbek lesznek. Józsa Krisztián tanítványai a K&H Liga eddigi fordulói során szintén két mérkőzésen vannak túl. Kezdésnek hazai pályán fogadták az MTK Budapest gárdáját 28-25 arányban, majd idegenbe látogattak, ahol a Praktiker-Vác csapatától szenvedtek 26-23-as, szoros vereséget. Ez a végeredmény a Vác ellenében ismerős lehet számunkra is … Ha végignézzük ellenfelünk keretét, láthatjuk, hogy viszonylag fiatal kerettel dolgoznak, akiket rutinos játékosok egészítenek ki. Góllövés tekintetében eddig Karnik Szabina emelkedik ki társai közül, hiszen két összecsapás során 16 találatot szorgoskodott össze.


Ha magunk irányába fordítjuk tekintetünket, elmondható, hogy arra kell majd támaszkodnunk, amire eddig is próbáltunk, illetve szerettünk volna, ez pedig nem más, mint a stabil védelmünk, és az abból való játék felállt, és rendezetlen védelem ellen is. No persze tudjuk, hogy ez mondani sokkal könnyebb, mint megvalósítani, azonban biztosak vagyunk benne, hogy a szokatlan távolság, illetve mérkőzés előtti menetrend ellenére is olyan falat tudunk majd húzni a kapunk elé, ami komoly kihívás elé állítja a hazai gárdát. Ha ez meglesz, akkor komoly küzdelemre késztethetjük rutinos ellenfelünket, még saját pályáján is.

Lengyel Leonettától kérdeztük meg, mire számít a Kisvárda Master Good SE elleni mérkőzésen.

"Az előző meccs senkit nem érintett jól a csapatból. Hiányzott az összhang, nem volt elég feszes a védekezés. A héten minden nap azon dolgozunk, hogy ezeket az apró hibákat kiküszöböljük a szombati meccsre és ugyanolyan koncentráltan, keményen védekezzünk mint az első fordulóban. Szeretnénk egységes, kemény csapatként működni szombaton!"

Hajrá Csajok! Hajrá Misleny!


Kisvárda Master Good SE - Kozármisleny KA

K&H Liga - Női NBI - 3. Forduló

2023.09.16. 18:00

Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István

Helyszín: Városi Sportcsarnok - Kisvárda, Flórián tér 6.


#csakamisleny

#mislenyhandball

#kékfehérek

#NBI

#tippmix


A YouTube-on pedig kapcsoljátok be az értesítést, nehogy lemaradjatok a meccsről!



156 views
bottom of page