top of page

Érkezik az Orosháza

Az NBI/B 19. fordulójában a Békés-vármegyei csapatot fogadjuk hazai pályán

Kozármisleny KA - 2024/2025, Fotó: Csobán Róbert
Kozármisleny KA - Fotó: Csobán Róbert

Igencsak viszontagságos szezont fut soros ellenfelünk az idei szezonban. A tabellára tekintve azt láthatjuk, hogy a tizenhat csapatos bajnokságban a tizenötödik helyen szerénykedik a komoly NBI/B-s hagyományokkal rendelkező klub, de ha a pontszámokat is megnézzük, azt is megállapíthatjuk, hogy csupán három pont választja el őket a tizedik pozíciótól. A szezont még Törő Szabolcs irányításával kezdték, azonban öt forduló után úgy érezték, változásra van szükség. Régi orosházi ismerőst, illetve Pécshez, Komlóhoz és baranyához ezer szállal kötődő edzőt találunk ellenfelünk kispadján: Papp Lászlót. A megszerzett tizenegy pontjukból kilencet vele zsebeltek be, (Az első győzelem ideiglenes edzővel a kispadon született meg.) A teljesség igénye nélkül: döntetlent harcoltak ki a NEKA vendégeként (30-30), valamint idegenben nyertek az Érd ellen (24-34). Ezek az eredmények is azt mutatják, hogy Papec érkezésével változások történtek a csapat játékában, méghozzá pozitív irányba. Ahogy a többi csapatról, úgy róluk is elmondható, hogy bárkire veszélyesek lehetnek, ha jó napot fognak ki. A két gárda első ütközetéből ugyan nehéz bármiféle következtetést levonni, tekintve az azóta történt változásokat a békési csapatnál, de ott mi örülhettünk a két pontnak (21-30). Azt a meccset el kell felejtenünk, és csak a pillanatnyi helyzetre koncentrálni. 

Szerencsére nekünk jelentősen pozitívabb a szezonunk eddig, hiszen a tabella első helyéről várjuk a találkozót, immáron pontelőny birtokában. Hét mérkőzés. Ennyi ideje hagyjuk el a játékteret győztesen a zárást jelző sípszót követően. Nyilván most sem lehet más a célunk, mint két ponttal zárni a szombat estét, de ehhez szüksége lesz a csapatnak rátok, szurkolókra is! Gyertek, szurkoljuk ki együtt a győzelmet!

Wichmann Vivien: Tapasztalt és jó játékosai vannak az Orosháza csapatának. A kulcs a visszarendeződés lesz, de mellette pontos helyzetkihasználásra, fegyelmezett támadójátékra és agresszív védelemre lesz szükségünk. Idén már több meglepetést is okoztak, így a végsőkig nagyon koncentráltnak és precíznek kell maradnunk. Mindent megteszünk, hogy folytassuk a jó sorozatunkat és megszerezzük a két pontot. Bízunk benne, hogy ismét sokan látogatnak ki a mérkőzésünkre. Nagyon jól esik a csapatnak, hogy ennyien szorítanak értünk!

Kozármisleny KA - Zengő Alföld Orosházi KA

NBI/B, 19. Forduló, 2025.02.22. 18:00 

Városi Sportcsarnok, Kozármisleny

Játékvezetők: Gál László József, Ludvig Benedek Dezső 


Ha esetleg személyesen nem tudsz a csarnokban szorítani a lányokért, szurkolj a képernyők előtt:


 
bottom of page