top of page


Újra együtt a keret
A nyári szünetet követően ismét munkába lendül felnőtt csapatunk, hiszen szeptember elején már tétmérkőzésen kell bizonyítani, hogy nem...
2023. júl. 12.


Újabb érkező
Ahogy már említettük, egyesületünk az eddigi csapat gerincét szeretné egyben tartani a következő szezonra, ám az adódó lehetőségekkel...
2023. júl. 11.


Érkező játékosaink
Egyesületünk a történelmi siker ellenére is arra koncentrál, hogy együtt tartsa a csapat magját, vagyis a meglévő játékosokkal képzeljük...
2023. júl. 1.


Fiatalok a fedélzeten
Bár felnőtt csapatunk történelmi sikert ért el a feljutással, ne feledjük el, hogy egyesületünk az utánpótlás nevelésében látja jövőjét,...
2023. jún. 29.


Sérültjeink állapota
Az előző szezon bizony nem múlt el nyomtalanul. Mint tudjuk, több játékosunk is komoly sérülést szenvedett, de ez már a múlt. Pozitívnak...
2023. jún. 28.


Szezonértékelő - NBIB 2022/2023
Kovács Tamással beszélgettünk a mögöttünk hagyott bajnokságról, valamint a jövőbe is tekintettünk egy kicsit. Csapatunk történtelmi...
2023. jún. 8.


Hatan távoznak
Lezárult a 22/23-as bajnokság, s ezzel megindulnak a játékosmozgások is A május 20-án lejátszott, utolsó hazai bajnoki mérkőzés óta már...
2023. jún. 7.


Nem szabad görcsölni
Erőt kell, hogy adjon a bennünket körbeölelő szeretet Nehéz szavakba önteni, hogy mennyire nehéz volt a múlt szombati éjszaka minden...
2023. máj. 12.


Meglepetés
Az biztos, hogy ha a Tempo játékosain, és szurkolóin kívül bárkit kérdeztünk volna a mérkőzés előtt, mindenki országos egyest mondott...
2023. máj. 6.


Lépjünk közelebb
Közönségszavazás is lesz a Tempo meccsen Utolsó előtti hazai mérkőzésünkre készülünk komoly belső motivációval, hiszen ezen a szombaton...
2023. máj. 5.


Leitner és Pusztai-Hosszu visszatér az utolsó három meccsre
Kölcsönbe adott játékosainkat visszarendeli a klub A példátlan sérüléshullám miatt egyesületünk vezetése úgy döntött, hogy él azzal az...
2023. máj. 2.


Győzelem a sereghajtó otthonában
Rengeteg lehetőséget kaptak a fiatalok A négy mérkőzéses kihívás első állomását sikeresen teljesítette csapatunk. A hazaiak csak az első...
2023. ápr. 30.


Teljes szívvel
Telt ház fogadta az első, és második helyezettet sportcsarnokunkban Nagy tét nyomta mindkét csapat vállát, hiszen tisztában voltak vele a...
2023. ápr. 24.


A Vasas SC érkezik
Rangadóra készülünk Aki egész évben követett minket az nagyon jól tudja, hogy mi nem ezt akartuk. Igazából nem is tudtuk, hogy mit...
2023. ápr. 22.


Gyulay László vezetésével megyünk neki a következő szezonnak is
A stáb is együtt marad Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy egyesületünk egyik legsikeresebb szezonját futja kézilabda szakosztályunk, és azon...
2023. ápr. 15.


Célegyenesbe érkezett a bajnokság
Elmondhatjuk: sikerült értéket teremteni! Jól jött mindenkinek egy kis szusszanás, egy kis kikapcsolódás, hiszen Gyulay László...
2023. ápr. 14.


Két magabiztos periódus
Itthon tartottuk a két pontot, így továbbra is feljutó helyen vagyunk a tabellán A második percig kellett várni, hogy megzördüljön a háló...
2023. ápr. 1.


Folytatni a kiváló sorozatot
Szombaton a Debrecen U19-es csapata lesz az ellenfelünk Fotó: Csobán Róbert Feledhetetlen hangulatú mérkőzést hagyott maga mögött a...
2023. márc. 31.


Szinte teltház előtt szereztük meg a győzelmet
Nyugodtan mondhatjuk, hogy baranyai kézilabda ünnep volt tegnap, amire régen várt már a kézilabdát szerető szurkoló, érdeklődő! Közel...
2023. márc. 24.


Megyei rangadóval folytatódik a bajnokság
Más célokkal, de mindkét csapat a győzelemre hajt Pár évvel ezelőtt kezdődött egy szoros együttműködés a két klub között, amelynek...
2023. márc. 22.
bottom of page





