Ahhoz a csapathoz utazunk csütörtökön, amely ellen megszereztük első és eddigi egyetlen győzelmünket a K&H Ligában
A 17. forduló összecsapása következik idegenben, a budaörsi Városi Uszoda Sportcsarnokban. Ellenfelünk eddig jó szezont fut, hiszen pillanatnyilag a hatodik helyet foglalják el a tabellán Buday Dániel tanítványai. Tizenkilenc mérkőzést játszottak le, melyből hét győzelmet arattak, egy összecsapás döntetlenre végződött, míg tizenegy alkalommal kaptak ki. A vereségek között tarthatjuk számon a mislenyi meccsüket is. Ha visszaemlékszünk, még szeptember végén látogattak hozzánk, amikor három találattal bizonyultunk jobbnak náluk, (30-27) ezen felül még két olyan meccset találhatunk, amit talán meglepetésnek bélyegezhető: az Albánál, illetve a DKKA-nál is értékes pontokat hagytak Vártok Ramónáék.
Azt tehát már bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk ellenük jó teljesítményre. A hét kérdése számunkra az lesz, hogy ezt újra elő tudjuk e húzni a kalapból. A tavaszi fordulók során elbizonytalanodtunk egy kissé, de talán pont most találjuk majd meg újra az önbizalmunkat, hiszen egy olyan ellenféllel kell újra farkasszemet néznünk, akik ellen már megmutattuk, hogy ha koncentráltan, összeszedetten tudunk játszani, akkor igenis van esélyünk. Ennek ellenére természetesen a hazai gárda a mérkőzés esélyese, már csak a tabellán elfoglalt helyezéseket nézve is, de megfelelő alázattal, harcossággal és hozzáállással kell felmenni a küzdőtérre, hiszen ahogyan azt már láttuk, bármi megtörténhet a hatvan perc során.
Bánfai Virág ismeri talán a legjobban a Budaörs csapatát, hiszen tőlük érkezett hozzánk. Őt kérdeztük arról, mire lesz szükségünk, ha újra meglepetést akarunk szerezni, ráadásul most idegenben!
"Az utóbbi időben a saját hibáink javításán van a hangsúly. Úgy gondolom, ha a technikai hibák számát tudjuk csökkenteni, akkor egy jó meccs elébe nézünk. Mostanában a negyvenedik perc környéken elfogytunk és szeretnénk ezt kitolni. Támadásban precízebben kell játszanunk, a befejezésekkel akadnak problémák az utóbbi időben, de úgy gondolom védekezésben is nehéz dolgunk lesz, mert sok rutinos játékos van az ellenfél csapatában. Nem szeretnénk feltartott kézzel pályára lépni! Szeretnénk megnehezíteni ellenfelünk dolgát."
Moyra-Budaörs Handball - Kozármisleny KA Városi Uszoda Sportcsarnok és Strand - Budaörs
K&H Liga - Női NBI - 17. Forduló Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás
Ha élőben szeretnéd követni a mérkőzést, mentsd el magadnak a linket!
Hajrá Misleny!
Comments