top of page

A támadás nem ment

Az MTK Budapest vendégei voltunk a 13-ik forduló során

Fotó: Csobán Róbert

A mérkőzés előtt kiemeltük a védekezés és a visszarendeződés fontosságát. Utólag elmondhatjuk, hogy ebben is kerestük önmagunkat, de ezúttal elől voltak komoly gondjaink, hiszen 17 találatig jutottunk el a hatvan perc során. 

Bár a találatok gyártását mi kezdtük meg alig fél perc játék után, a hazai gárda gyorsan egalizált, majd a vezetést is magukhoz ragadták. Végig az MTK-nál volt az előny. Míg ők viszonylag magabiztosan találtak utat a hálónkig, mi szenvedtünk a támadásaink során is, illetve a hazai rohamok megálltása is gondot okozott: 16 találatot jegyzett a budapesti alakulat az első harminc perc játék alatt még úgy is, hogy kapusunk 7 védést mutatott be.  

A fordulást követően egy kicsit feléledt a reményt, hiszen közelebb lopakodtunk a vendéglátóinkhoz, azonban rövid életű volt a feltámadás. Továbbra is nehezen találtuk a megoldást a védőfal, illetve a hazai kapuvédő ellenében, így lassan, de biztosan növekedett a különbség a két csapat között annak ellenére, hogy Pusztain továbbra sem múlott semmi. A második félidőre is tartogatott még 11 védést. A nagyszerű kapusteljesítmény ellenére egy pillanatig sem volt kérdés, hogy melyik csapat nyeri meg az összecsapást, így továbbra is várnunk kell egy idegenbeli pontra, avagy pontokra. 

Pusztai Petra: Jöttek a védések és jött némi extra is, viszont nagyon csalódott vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ekkora különbség lesz a két csapat között. Meccs előtt a védekezésről beszéltünk, ami többé kevésbé össze is jött, viszont támadásban nem nagyon találtuk a megoldást. Nehéz most mit mondani. Túl kell ezen lépni. Meg kell találjuk a kiutat ebből a gödörből. 

MTK Budapest - Kozármisleny KA 28-17 (16-10) Női NBI - K&H Liga - 13. Forduló 

Riz Levente Sport és Rendezvényközpont 

Játékvezetők: Kiu Gábor, Kiu Tamás 


Kozármisleny KA: Pusztai, Wichmann, Szabó - Grénus, Imrei R. 3, Brettner 2, Grosics 3, Halász, Lengyel, Bánfai 2, Imrei N. 1, Scheffer 2, Tobak, Zsemberi, Szatmári 4, Hadnagy

Vezetőedző: Gyulay László

Erőnléti edző: Varga Imre

Kapusedző: Vig Vivien

Gyúró: Kecskés Zsolt


145 views
bottom of page