top of page
SZRT_TM_Herkules_ADS_1200x200_1106.jpg

Menni tovább

Hazai pályán fogadtuk a NEKA gárdáját a K&H Liga 15. fordulójában

KKA - NEKA - 2024.02.17. - Fotó: Csobán Róbert

Már a mérkőzés előtt is tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk a hatvan percben, hiszen az idei szezon során eddig kétszer találkoztunk az akadémistákkal hivatalos meccsen. Ezeken az összecsapásokon kivétel nélkül ők örülhettek a lefújást követően, így nem is lehetett más a célunk, mint revansot venni fiatal ellenfelünkön.

Ennek ellenére nem a mi szánk íze szerint alakult az első pár perc. Nem igazán találtuk a megoldást gólszerzés tekintetében, amit az is jelez, hogy az első öt percben egyszer találtunk be, de szerencsére a NEKA sem jeleskedett a gólszerzésben: ők kettő alkalommal matotlták védelmünket ugyan ennyi idő alatt. Ezt követően viszont hamarabb vették fel a fonalat. Lassan, de fokozatosan növelték a különbséget. A legnagyobb előnyük hat találat volt. Innen aztán mi kezdtünk el kapaszkodni, hogy a félidei szünetet jelző sípszóig négy találatra csökkentsük a hátrányunk. Volt tehát mit átbeszélni az öltöző intimitásában a szünet során. Sem a védekezés, sem a támadás nem volt az igazi.

A fordulást követően mi szereztük az első gólt a lelkes hazai közönség legnagyobb örömére, azonban ezt követően egy négy perces gólcsend következett részünkről, amit ellenfelünk azonnal megbüntetett. Míg mi szenvedtünk a találatok szerzésével, ők kihasználták az adódó lehetőségeket, aminek eredményeképp egyre távolabb kerültek tőlünk. S hogy mennyire megszenvedtük ezt a periódust, az is mutatja, hogy egészen a 45-ik percig kellett várnia közönségünknek a 14-ik találatunkra.

Fiatal ellenfelünk a mi bizonytalanságunkat kihasználva folyamatosan növelte előnyét, így az ő szemszögükből megnyugtató előnyre tettek szert, míg mi végig szenvedtünk a találatok szerzésének tekintetében: a második félidő derekáig, tehát az 50-ik percig ötször sikerült csupán mattolnunk a NEKA védelmét, így nem is volt kérdés hogy a hatvan perc leteltekor melyik gárda fogja bezsebelni a két bajnoki egységet. Nem a mi napunk volt ez, hiába próbáltunk meg minden tőlünk telhetőt, nem tudtuk megakadályozni az akadémisták harmadik idei győzelmét ellenünk.

Ennek ellenére nem adhatjuk fel egy pillanatra sem azt, hogy megmutassuk, nem csak egy pillanatnyi fellángolás volt a Budaörs elleni hazai győzelem, avagy a Vasas elleni döntetlen! Hisszük, hogy igenis tudunk, tud még ez a csapat szép pillanatokat okozni a városnak, a közösségnek és nem utolsó sorban önmagának, abban az esetben, ha most nem hagyjuk őket magukra.

Mutassuk meg közösségünk igazi arcát már a következő hazai mérkőzésen és álljunk ki teljes mellszélességgel lányaink mögött!

Találkozunk tehát újra a kozármislenyi Városi Sportcsarnokban, 2024.02.23-án, pénteken, amikor a Kisvárda csapatát fogadjuk!


Kozármisleny KA - NEKA (10-14) 20-29

K&H Liga - Női NBI - 15. Forduló

Játékvezetők: Hargitai Gábor, Markó Gábor István


Kozármisleny KA: Pusztai, Wichmann, Szabó - Grénus 3, Imrei 1, Brettner 2, Kecskés 1, Grosics 3, Halász 1, Bánfai 2, Imrei 1, Scheffer 4, Tobak, Zsemberi, Szatmári 1, Hadnagy 1 Vezetőedző: Gyulay László Erőnléti edző: Varga ImreKapusedző: Vig Vivien Gyúró: Kecskés Zsolt 

224 views

コメント


bottom of page