top of page
SZRT_TM_Herkules_ADS_1200x200_1106.jpg

Nehéz feladat

Szombaton a Vasas SC csapatát fogadjuk hazai pályán a K&H Liga 8. fordulójában

Kozármisleny KA - M.Mosonmagyaróvári KC - 2023.10.22. - Fotó: Tobak Luca

Ellenfelünk jó formában érkezik otthonunkba. A legutóbbi forduló során a Praktiker-Vác gárdáját fektették két vállra. (Vasas SC-P.Vác 26-23) A nyáron Konkoly Csaba érkezett a kispadra, aki komoly tapasztalattal és tudással rendelkező edző, hiszen többek között a Győri Audi ETO KC gárdáját is vezette edzői pályája során. Saját elmondása alapján komoly ambícióval vetette bele magát a munkába.

Ellenfelünk tavalyi kerete - amely pont előttünk végzett az elmúlt évi NBI/B-s pontvadászat során - felfrissült. Fiatal, de NBI-es rutinnal érkező játékosok tették át székhelyüket angyalföldre, aminek az eddigi eredményeik alapján meg is lett a pozitív hozadéka: pillanatnyilag az első osztály nyolcadik helyén tanyáznak három győzelem, egy döntetlen, valamint négy vereség mellett. Nem mehetünk el a baranyai kötődésük mellett sem, hiszen legeredményesebb játékosuk a siklósi származású Szilovics Fanni, aki az eddigi bajnoki mérkőzések során 51 alkalommal találta meg az utat az ellenfelek hálójának irányába. Itt át is köthetünk saját csapatunkra, hiszen nekünk továbbra is a védekezésre kell koncentrálnunk fő feladatként. Ha stabil lábakon állunk hátul, elől is sokkal több magabiztosságot tudunk a játékba vinni, valamint a visszarendeződés is fontos szempont lehet mostani ellenlábasunk ellenében is. Ha ezekben előre tudunk lépni, illetve egy határozott támadójátékot tudunk mutatni az összecsapás során, akkor igenis lehet esélyünk a pontszerzésre, főleg ha a képletbe belehelyezzük a mindig fantasztikus hangulatot teremtő szurkolóinkat. Most sincs egyszerű dolgunk a felkészülés során, újra betegségek és apróbb sérülések nehezítik az egyébként sem könnyű feladatot, de ahogyan eddig, úgy most sem bújhatunk el ezen dolgok mögé.

Egy biztos: a lányok szívüket-lelküket ki fogják tenni a pályára.

Hogy ez mire lesz elég, azt szombat este meglátjuk majd! Álljunk mögéjük, töltsük meg a lelátót pozitivitással, támogatással és jó hangulattal, a többit pedig bízzuk a csapatra! Mivel Tobak Luca részvételével kezdtük meg a mérkőzés felvezetését, vele is folytatjuk. Lucát arról kérdeztük mire lesz szükségünk ahhoz, hogy pontot, pontokat szerezzünk szombat este a Vasas ellenében.

Nagyon fegyelmezettnek kell lennünk az egész mérkőzés során. Nem engedhetünk meg magunknak egy perc figyelmetlenséget, fegyelmezetlenséget sem. A védekezésnek nagyon keménynek kell lennie, támadásban pedig pontos befejezésekre és türelemre lesz majd szükségünk. Eddig is nagyon sokat segítettek szurkolóink. Most is számítunk támogatásukra, és ezúton is köszönjük nekik!

Kozármisleny KA - Vasas SC K&H Liga - Női NBI 2023.11.11. Szombat, 18:00 Játékvezetők: Altmár Kristóf, Horváth Márton


Ellenfelünk eddigi eredményei: Vasas SC - NEKA 27-23 DVSC Schaeffler - Vasas SC 31-23 Vasas SC - DKKA 26-32 TAPPE Békéscsabai Előre NKSE - Vasas SC 23-26 Vasas SC - Győri Audi ETO KC 20-40 Vasas SC - Motherson Mosonmagyaróvári KC 28-37 MTK Budapest - Vasas SC 26-26 Vasas SC - Praktiker-Vác 26-23


Hajrá Misleny!




145 views

Comments


bottom of page