top of page

Jöhet az utolsó

Az idei szezon utolsó meccse következik. Gyere és búcsúztassuk együtt a szezont, a távozókat!

Fotó: Csobán Róbert

A K&H Liga 26-ik, egyben utolsó fordulója következik. Az utolsók mindig érzelemdúsak, nem lesz ez most sem másképp, hiszen a csapat egy része utoljára ölti magára a mislenyi mezt. Búcsú lesz tehát, ami mindig szomorú, ugyanakkor egy új dolog kezdete is! Búcsúzunk az NBI-es mezőnytől is, de emiatt sem kell lógatnunk a fejünket! Új tapasztalatokkal, tudással gazdagodtunk egytől-egyig. Szertárostól ügyvezetőig, játékostól karbantartóig, amit már senki és semmi sem vehet el tőlünk! Ezen tapasztalatokat, tudást visszük magunkkal a jövőben, hogy a mislenyi kézilabda és a mislenyi sport hírnevét tovább tudjuk bővíteni, építeni. Szervezetünk célja nem lehet más: előbb vagy utóbb, de újra a legmagasabb szintű bajnokságba kerülni, hogy újra világsztárokat tudjunk a baranyai vármegyébe “hozni”, hogy újra megteljen saját sportcsarnokunk, illetve a pécsi Lauber Dezső sportcsarnok is csillogó szemű fiatalokkal, akik élőben leshetik el a női kézilabda legnagyobb alakjainak mozdulatait, megoldásait. Érkezik tehát az utolsó NBI-es összecsapásunk, amit ne tragédiának és ne szomorúan fogadjunk! Ünnepeljünk együtt, hiszen együtt sírtunk, nevettünk, mérgelődtünk az ide vezető úton is, de mindig közösség maradtunk. Veletek, szurkolókkal, nézőkkel teljes ez a kép. Gyertek hát most is ki! Ünnepeljük meg azt a csapatot, amely annyi örömteli pillanatot okozott! Gondoljunk csak vissza az eufóriára, amikor felkerültünk az NBI-be, vagy az első győzelem örömére a Budaörs ellenében hazai pályánkon! Megannyi szép emléket, pillanatot és büszkeséget köszönhetünk ezeknek a sportolóknak, a stábnak, és mindenkinek, aki minden nap szinte minden percében azon fáradozik, hogy a klub, az egyesület minden tagjának meglegyen mindene. Hogy néha hibáztunk, hibázunk? Igen! Emberek vagyunk mindannyian. De egy biztos. Mindenki egytől egyig ezért az egyesületért, csapatért küzd, és teszi a dolgát! Gyertek, ünnepeljünk együtt! Ünnepeljük meg a búcsúzókat, a maradókat, a stábot, a klubot, és az utat, amit eddig bejártunk közösen! De nem utolsó sorban titeket, szurkolókat is ünnepeljünk, illetve ünnepeljétek magatokat is, hiszen ti is szerves részei vagytok ennek a családnak!


Halász Bernadett, vagy ahogy mindenki ismeri a csarnokban - Hasi - 16 évet, vagyis az egész karrierjét töltötte mislenyi mezben. Az utánpótlásból indulva a megyei csapattól az NBII-n, és NBIB-n át az NBI-ig mindenhol velünk tartott. Büszkén viselte a mislenyi mezt összesen több, mint 500 hivatalos mérkőzésen. 

Őt kérdeztük meg, hogyan éli meg pályafutása utolsó mérkőzését:

Nagyon hosszú utat jártam be, míg eljutottam idáig az egyesülettel. Nagyon sokat köszönhetek azoknak, akik végig támogattak. Rendkívül furcsa érzés lesz utoljára felhúzni a mislenyi mezt és felmenni arra a pályára, amin egész életemben játszottam. Szeretném élvezni az utolsó meccsemet, és jó szájízzel befejezni a pályafutásom.

Szóljon hát az idei szezonban még egyszer utoljára, de mindennél hangosabban a dob, az ének és a taps otthonunkban, a kozármislenyi Városi Sportcsarnokban! 


Hajrá Misleny! 


Kozármisleny KA - MTK Budapest K&H Liga - Női NBI - 26. Forduló 2024.05.25. 19:00 Városi Sportcsarnok, Kozármisleny Játékvezetők: Sándor György, Szabó Balázs


141 views

Comments


bottom of page