top of page

Jöhet a második erőfelmérő

A héten edzőtáborba vonult csapatunk, aminek zárásaként a Kisvárda Master Good SE-vel játszunk mérkőzést

Érd - Kozármisleny KA (2023.07.28.)

Ellenfelünk eddig két mérkőzésen van túl. Az első összecsapásukon az MTK csapatát múlták felül budapesten 28-30 arányban, míg második meccsüket hazai pályán veszítették el Józsa Krisztián lányai a Szlovák IUVENTA Michalovce-vel szemben, 21-26-os végeredmény mellett. No persze a számszerű eredményekből önmagukban kiindulni hiba lenne, hiszen tudjuk, hogy a felkészülési időszak hozhat érdekes végeredményeket, mivel minden csapat más-más ritmusban készül fel a bajnokság kihívásaira.

Biztosan lesz tehát különbség ebben a tekintetben köztünk, és a várda közt, elég csak arra gondolni, hogy lányaink a saját, és az edzői stáb elmondása alapján a héten kapták a legnagyobb terhelést a felkészülési időszakot tekintve.

Brettner Zsófival beszélgettünk egy kicsit a táborról, illetve a mai összecsapásról.


Hétfő óta vagytok edzőtáborban. Hogy érzi most magát a csapat? Mennyire voltak fárasztóak a foglalkozások?

Vezetőedzőnk elmondta még a tábor elején, hogy most fogjuk a legnagyobb terhelést kapni. Én azt gondolom, hogy ez így is történt. Megvoltak azok a minőségi, és mennyiségben megfelelő edzések, természetesen a kézilabda specifikus foglalkozások mellett, amik segítenek megszerezni azt az állóképességi, és erőnléti szintet, amire szükségünk lesz. Azt gondolom, hogy mindenki kellőképpen elfáradt, de épült is ebben az egy hétben.

Mit vártok a mai mérkőzéstől a Master Good Kisvárda SE ellen?

Brettner Zsófia
Nyilván az előző szezonok során is követtük már az NBI-et, így a várdát is. Változások náluk is voltak a nyár folyamán szép számmal, de azt gondolom, hogy egy jó ellenféllel fogunk találkozni. Magunktól mindenképpen azt várjuk, hogy az Érd elleni mérkőzéshez képest előrelépést mutassunk mind támadásban, mind védekezésben. Szeretnénk az elejétől úgy kezdeni, hogy ne fussanak át rajtunk. A vezetőség kihangsúlyozta, hogy felkészülési időszakról lévén szó nem elvárás a győzelem, de versenysportolóként mindenki arra törekszik, hogy megszerezze a győzelmet, így előttünk is ez a kis részcél kell, hogy lebegjen.

A mérkőzést a gyáli sportcsarnokban (Cím: Gyáli Sportcsarnok és Kézilabda Képzési Központ - Gyál, Ady Endre utca) fogjuk lejátszani a mai nap során. A kezdő sípszó 15 óra 15 perckor fog felharsanni.


Hajrá Misleny!


Kozármisleny KA - Master Good Kisvárda SE 2023.08.05. 15:15

Gyáli Sportcsarnok Játékvezetők: Dáné Rita, Marton Zsófia




247 views

Comentários


bottom of page