top of page
SZRT_TM_Herkules_ADS_1200x200_1106.jpg

Jó periódusok

A Motherson Mosonmagyaróvári KC-t láttuk vendégül a K&H Liga 12. fordulójából előrehozott mérkőzésen

KKA - MKC - 2023.10.22. - Fotó: mislenykezi.hu

Számunkra kicsit szokatlan időpontban, vasárnap rendeztünk mérkőzést, hiszen mind ellenfelünk mind mi pályára léptünk szerdán is. A Móvár a Debrecen ellen játszott rangadót, melyet meg is nyert, mi pedig az FTC vendégei voltunk a hétközi fordulóban. Mindkét gárda komoly terhelésből érkezett tehát a mérkőzésre, ami talán vendégeink játékán látszott meg jobban az első percekben. Mi mentünk bele jobban a mérkőzésbe. Megnyitottuk a találatok sorát és ezzel meg is alapoztuk az első negyed órát. Elől rendre találtunk rést amin keresztül célba is vettük a kaput, hátul pedig feszesen tartottuk magunkat. Kár azért a pár elrontott ziccerért ebben a periódusban, hiszen rutinos, jó erőkből álló ellenfelünk egyből megbüntette ezeket az apró, de annál fontosabb hibákat. Átvették a mérkőzés irányítását minden tekintetben. Ők diktálták a ritmust, ez után pedig könnyebben találtak utat a kapunk irányába.

A szünetben már nyolc találatos előnyt regisztrálhatott a városi sportcsarnok közönsége a félidei játékok izgalmai mellett. A második harminc perc során is ellenfelünk akarata érvényesült a pályán alapvetően, ám egy pár rövid periódus idejére megmutattuk, hogy tudunk a mi szüntünkhöz képest kiemelkedőt is nyújtani. Ami mindenképpen pozitív, hogy saját nevelésű játékosaink is megérezhették saját bőrükön az NBI tempóját: Grosics Gréta szép megoldásokkal hívta fel magára a figyelmet, míg Kornfeld Fanni életében először léphetett pályára a legmagasabb osztályban! A vereség ellenére van tehát okunk az örömre, illetve a bizakodásra!

Scheffer Zsanettet arról faggattuk, hogy mi kell a jó periódusok kitolásához!

Azt gondolom az első félidő elején valóban meg tudtuk mutatni, hogy helyünk van a legjobbak között. A támadójáték folyamatos volt, míg a védekezés kemény és erőszakos. A probléma talán abban rejlik, hogy a fegyelmezett, fókuszált rendszer kézilabdát átvette az egyénieskedés és dekoncentráltság. Ezt a fegyelmet és figyelmet kellene hosszabb ideig fenntartani, hogy a nagy csapatokkal is tovább bírjuk a mérkőzést. Köszönjük szépen a szurkolóinknak, hogy ennyien kijöttek a mérkőzésre és hogy ilyen fantasztikus hangulatot varázsoltak!

Kozármisleny KA - Motherson Mosonmagyaróvári KC 20-35 (9-17) K&H Liga - Női NBI - 12. Forduló

Játékvezetők: Sándor György, Szabó Balázs


Kozármisleny KA: Pusztai, Wichmann, Szabó - Grénus 2, Imrei R. 3, Brettner 3, Kornfeld, Grosics 4, Halász, Bánfai 1, Imrei N. 1, Scheffer 2, Tobak, Zsemberi, Szatmári 4, Hadnagy Vezetőedző: Gyulay László

Erőnléti edző: Varga Imre Kapusedző: Vig Vivien Gyúró: Kecskés Zsolt


204 views

Comments


bottom of page