Az FTC-Rail Cargo Hungaria volt szombaton az ellenfelünk a K&H Liga 19. fordulójában
A Magyar Kupa idei győztesét és a bajnoki cím várományosát fogadtuk szombaton, Pécsett a Lauber Dezső sportcsarnokban. Mindenki tudta, hogy melyik csapat a mérkőzés toronymagas esélyese, de most talán nem is ez volt a lényeg. Sokkal inkább az, hogy pár héten belül már a második sztárcsapatot “hoztuk el” baranyába és a régióba, így a saját utánpótlásunk és a környékbeli fiatal sportolók testközelből láthatták azokat a játékosokat, akiket egyébként a TV képernyőjén keresztül csodálnak hétről-hétre klubcsapataikban, illetve a válogatott mérkőzéseken.
Az erőviszonyok ellenére azonban nem kezdtük rosszul a találkozót, hiszen tíz perc játékot követően 3-3-as állásnak tapsolhatott a 2000 kilátogató néző. Érdekességként megemlíthetjük, hogy a két szurkolótábor sportszerűen egymás mellett helyet foglalva éltette és biztatta mindkét gárdát minden egyes jó megmozdulásnál. amiből akadt nálunk is szép számmal. Bár a játékrész végére már megmutatta a Fradi, hogy miért tart ott ahol, szégyenkezni valónk nekünk sem volt. A térfélcserét követően ismét jól indultunk: sikerült újra közelebb lopakodni nagynevű ellenfelünkhöz, mindezt úgy, hogy közben még újoncot is avattunk, hiszen Hónig Hanga 17 évesen pályára léphetett felnőtt NBI-es mérkőzésen! A végeredményt tekintve egy pillanatig sem volt kérdés az összecsapás kiementele, de ahogyan Allan Heine az FTC edzője is elmondta a meccs után, bizonyos periódusokban kifejezetten szépen és eredményesen kézilabdáztunk, megnehezítve ezzel az FTC-Rail Cargo Hungaria dolgát.A lefújást követő pillanatok pedig igazán szívmelengetőek voltak. Utánpótlásunk legnagyobb örömére nem spóroltak a sztárok a szelfikkel és az autogrammokkal, így eredménytől függetlenül is mindenki mosolyogva hagyta el a játékteret. Ha igazán belegondolunk, valahol ez kell, hogy a sport lényege legyen!
Ha pedig szeretnétek újra egy nagyszerű családi és sportrendezvény részesei lenni, már most írjátok be a naptárba, illetve vegyétek meg belépőket, hiszen szombaton újra hazai pályára (ezúttal a kozármislenyi Városi Sportcsarnokban) futnak ki a lányok a küzdőtérre, hiszen az Alba Fehérvár KC csapatát látjuk vendégül szombaton (2024.04.27.), 18 órakor!
Töltsük meg ezúttal is a lelátót és teremtsünk nagyszerű hangulatot csapatunk számára!
Vedd meg már most a jegyed: https://kozarmislenyka.mytix.hu/events/kozarmisleny-ka-alba-fehervar-kc
Kozármisleny KA - FTC-Rail Cargo Hungaria 23-32 (9-17) K&H Liga - Női NBI - 19. Forduló
Lauber Dezső Városi Sportcsarnok - 2000 néző
Játékvezetők: Kovács-Sebők Stefánia, Vastag-Réti Rebeka Réka
Kozármisleny KA: Pusztai, Wichmann - Grénus 1, Bernhardt 2, Brettner 1, Hónig, Kecskés 4, Grosics 1, Köpösdi 1, Lengyel 3, Bánfai 1, scheffer 5, Tobak, Zsemberi 3, Szatmári 1, Hadnagy Vezetőedző: Gyulay László Erőnléti edző: Varga Imre Kapusedző: Vig Vivien Gyúró: Kecskés Zsolt
Hajrá Misleny!
Comments