top of page

Beállóval bővülnek lehetőségeink a jövő szezonban

Ismét saját nevelésű játékost sikerült visszacsábítani! Harmadik érkezőnk: Hengl Sarolta

Hengl Sarolta

Saci nálunk ismerkedett meg a sportág alapjaival. Akkori U9-es csapatunkban kezdett el kézilabdázni és beleszeretni a játékba. Hamar világossá volt, hogy van tehetsége választott sportjához. Egészen a 2018/2019-es szezon végéig láthattuk mislenyi színekben. Az U14 I. osztály küzdelmeit igen szép sikereket bemutatva végig harcolta csapatával. Ekkor futott be a NEKA megkeresése, amire nem tudott nemet mondani, így a 2019/2020-as idényt már a Balaton partján kezdte meg, ahol végigjárva a ranglétrát, az idei szezonban bemutatkozhatott az NBI-ben is. Jövőre tehát 5 év elteltével hazatér, hogy immáron felnőtt csapatunkban is magára ölthesse a mislenyi mezt! 


Miért választottad a misleny ajánlatát? 

Misleny mindig nagyon közel állt a szívemhez, mivel itt kezdtem el a kézilabdát. Úgy éreztem öt év után váltásra volt szükségem és a mislenyi közösség, valamint a stáb is nagyon szimpatikus volt, örültem a megkeresésnek. 

Mit vársz a következő szezontól?

Szeretnék gyorsan beilleszkedni a csapatba és minél több játékpercet kiharcolni magamnak.

Mik a céljaid a csapattal, illetve egyénileg?  

Egyénileg mindenképpen a 100%-os felépülésemre és a formám visszaszerzésére szeretnék összpontosítani. A csapatot pedig szeretném segíteni, hogy minél előbb újra az NBI-ben szerepelhessen.

Üdv újra itthon, Saci! 

Kívánjuk, hogy minden célod valóra váljon a mislenyi színekben! 


Hajrá Misleny! 



822 views

Comments


bottom of page