top of page
SZRT_TM_Herkules_ADS_1200x200_1106.jpg

Egy félidőt bírtunk

A K&H Liga 23-ik fordulójából előrehozott mérkőzésen a DKKA vendégei voltunk 

DKKA - KKA - 2024.03.02.

Ahogyan a felvezető cikkben is említettük, nem feltartott kézzel szándékoztunk pályára lépni a dunaújvárosi sportcsarnokban, amit főképp az első félidőben be is bizonyítottunk. Bár az első hét percben nem találtuk az ellenszert a hazai védekezésre, nagy hátrányba így sem kerültünk, mivel a Kohász is megszenvedett a gólok megszerzésével. Zsemberi gólja után kezdtünk magunkhoz térni és az emberhátrány ellenére is folytattuk a találatok gyártását. Egy gólra zárkóztunk, majd a félidő közepén az egyenlítés is sikerült: 7-7 állt az eredményjelzőn, két percen keresztül. Innen aztán a rutinosabb hazaiak mozdultak el hamarabb, de ismét egyenlítettünk, hogy aztán a játékrész végére újra az Újváros szerezze vissza a vezetést. 

A szünetben két találatos előnnyel ülhettünk le fújni egy rövidet, de a fejek talán egy kicsit bent is ragadtak az öltözőben, ugyanis a folytatás ötödik percében Gyulay László már ki is kérte idejét. A villám megbeszélést követően rögtön gólt szereztünk, de a folytatás már nem a mi szánk íze szerint alakult. Szalai Babett rutinjával a hátára vette a házigazdákat, mi pedig csak időnként tudtunk betalálni, így a 45-ik percre hét találatos hátrányt szedtünk össze, ami megpecsételte sorsunkat. A házigazdák megnyugodtak és ledobták magukról az esélyesség terhét, míg mi megszenvedtünk minden egyes találatért. A lefújásig így tovább hízott a különbség és a végjátékba érve nem volt tehát kérdés, hogy melyik csapat szerzi meg a két pontot, csupán a különbség miatt izgulhattunk a hatvanadik perc végéig.  Hogy pozitív dolgot is találjunk a mérkőzésben: mindenki pályára lépett és lehetőséget kapott az összecsapáson, ami a jövőre nézve fontos tapasztalat lehet fiataljaink számára! 

Most pedig nem maradt más, mint újra rendezni sorainkat, hogy a következő Vác elleni, idegenbeli összecsapás során hosszabb jó periódusunk legyen, mint harminc perc. 


Tobak Lucát kérdeztük, mi változott meg a második játékrészben a pályán. 

“Az első félidővel elégedettek lehetünk, a másodikban sajnos nem tudtuk fenntartani a kellő koncentrációt. Nagyon sok technikai hibánk volt, ezt pedig kihasználta a Dunaújváros. Ezáltal elég nagy különbség lett a mérkőzés végére.  Köszönjük a szurkolóknak, hogy ide is eljöttek és szurkoltak nekünk.”

DKKA - Kozármisleny KA 32-19 (14-12) K&H Liga - 23. Forduló Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Játékvezetők: Asztalos Bence, Szalay Zoltán 


Kozármisleny KA: Pusztai, Szabó 1 - Grénus 1, Imrei R., Brettner 3, Kecskés 1, Grosics 4, Köpösdi 1, Halász, Lengyel, Bánfai 2, Imrei N., Tobak 1, Zsemberi 2, Szatmári 1, Hadnagy 2

Vezetőedző: Gyulay László Erőnléti edző: Varga Imre Kapusedző: Vig Vivien Gyúró: Kecskés zsolt 


Eredmény alakulása: 5.p 2-0, 10.p 4-2, 15.p 7-7, 20.p 10-9, 25.p 13-12, 30.p 14-12, 35.p 15-13, 40.p 19-15, 45.p 23-16, 50.p 26-17, 55.p 28-18, 60.p 32-19 







 

153 views

コメント


bottom of page