A DVSC Schaeffler-t látjuk vendégül szombaton este a K&H Liga 22. fordulójában

Ellenfelünk pillanatnyilag a harmadik helyet foglalja el a tabellán, azonban óriási csatában vannak a bronzéremért. A Mosonmagyaróvár KC lépéselőnybe került ellenük, hiszen ha a további mérkőzések a papírforma szerint alakulnak, akkor pontazonosság lesz a két gárda között a végső elszámolásnál, de a Móvár az egymás közti eredmények alapján a Debrecen elé kerül a tabellán. Ebből is látszik, hogy “élet-halál” kérdése minden egyes mérkőzés Szilágyi Zoltán csapatának, akik az idei Bajnokok Ligája szezonban a nyolcaddöntőig meneteltek újonc csapatként, ahol csupán egy találattal maradtak alul a címvédő Vipers Kristiansand ellenében összesítésben! Ehhez ezúton is gratulálunk ellenfelünknek!Nem vehetik tehát félvállról az ellenünk vívott mérkőzést sem Kácsor Grétáék, akiknek nem egyszerű a sorsolásuk a bronzcsata tekintetében, hiszen rajtunk kívül utaznak még a Budaörshöz, fogadják a Győrt, majd befejezésképpen a Ferencváros csapatánál vendégeskednek. Mi pedig, ahogyan az utóbbi pár fordulóban, ezúttal is felszabadultan, tét nélkül vehetjük fel a harcot nagynevű ellenfelünkkel szemben, akikkel már az őszi szezonban is egy kifejezetten jó meccset tudtunk játszani: ha visszanézzük az akkori összecsapást, láthatjuk, hogy 35 perc játék után is csupán négy találattal vezettek a debreceniek, de a lefújáskor is egy tisztességes, hét találatos különbséget regisztrálhattunk csupán. Ennek tükrében azt mondhatjuk, hogy igenis van esélyünk egy jó mérkőzésre a DVSC ellenében, de ahhoz maximális fegyelem és koncentráció kell minden pályára kerülő játékosunktól, valamint a lelátóról is szükség lesz a buzdításra! Töltsük meg ismét a lelátót, teremtsünk nagyszerű és sportszerű hangulatot a csapatok számára!
Lengyel Leonettát kérdeztük arról, hogy mire lesz ezúttal szükség ahhoz, hogy jó meccset tudjunk játszani a DVSC ellenében:
“Idegenben sikerült egy jó mérkőzést játszanunk a Debrecennel. Reméljük, hogy itthon is tudunk jó játékot produkálni. Úgy gondolom, hogy az utóbbi pár fordulóban sikerült jó teljesítményt mutatnunk és ebből tudunk építkezni a Debrecen ellen is. Tudjuk hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei, hiszen a Debrecen egy BL-ben is szereplő csapat, de igyekszünk megnehezíteni a dolgukat. Várjuk a szurkolókat sok szeretettel!”
Kozármisleny KA - DVSC SCHAEFFLER K&H Liga - Női NBI - 22. Forduló
2024.05.11. Szombat, 18:00 Városi Sportcsarnok, Kozármisleny Játékvezetők: Paska Dániel, Vastag Sámuel
Ha pedig eddig nem tettétek meg, vegyetek ezúttal is a mérkőzés előtt szurkolói boltunkban pólót, sapkát, bögrét és minden mást! Előre is köszönjük!
A belépőjegyet pedig az alábbi linken tudjátok megváltani, a MyTix rendszerén keresztül, akik többek között a Pécsi Egyetemi Napok partnerei is a jegyértékesítésben! https://kozarmislenyka.mytix.hu/events/kozarmisleny-ka-dvsc-schaeffler
Hajrá Misleny!