top of page

Célegyenesbe érkezett a bajnokság

Elmondhatjuk: sikerült értéket teremteni!

Fotó: Csobán Róbert

Jól jött mindenkinek egy kis szusszanás, egy kis kikapcsolódás, hiszen Gyulay László tanítványai nagy menetelésben vannak. A lányokat hallva mindenkinek jól esett a családjukkal való feltöltődés. A kisebb sérülések rendbe jöttek. A nagyobbak már alakulnak, és sajnos van olyan, ami majd csak sokára lesz rendben.

Nézve a lányok edzését három dolgot most sem látunk másként: jó a hangulat, ég a szemekben a tűz, és továbbra is nagyon motivált a csapat.

Kell is ez a motiváció, hiszen már nagyon kevésre van szükség ahhoz, hogy feltegyük az i-re a pontot egy ilyen fantasztikus szezon végén.

Az emberek nagy része a mérkőzések végeredményét nézi ilyenkor, és általában azt látja csak sikernek, ha győz egy csapat, ha győz a csapatunk. Azt gondolhatjuk, hogy ez így helyes, és ez egy természetes szurkolói gondolkodás.

Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy ezen sikerek mentén mekkora értéket is teremtett ez a csapat. Közösségé alakult, amelynek nemcsak a csapat sportolói a tagjai, hanem az értük szorító szurkolók, és az őket támogató szponzorok is.

És ez így helyes, és ez így kerek.

Vasárnap is szükség lesz erre a közösségre, hiszen idegenben a nagy múltú Ferencváros vendégeként lépünk pályára a Népligetben. Az akadémiai csapatok ellen sosem könnyű helytállni, és senki ellen nem jár alanyi jogon a győzelem!

Hisszük, hogy csapatunk az eddigieknek megfelelően fog felkészülni erre a meccsre is, és vasárnap este egy újabb lépéssel kerülünk közelebb a végső célunk eléréséhez.

2023. április 16. vasárnap, 18:00

Ferencvárosi TC U19 – Kozármisleny KA NBI/B - 24. Forduló Játékvezetők: Barna Viktor, Kovács Bence


A forduló további párosításai: Szent István SE - Eszterházy SC DVSC-Schaeffler U19 - Gárdony-Pázmánd NKK Tempo KSE - Levendula Hotel Algyő Kecskeméti NKSE - Komáromi VSE PEAC - Szombathelyi KKA

222 views

Comments


bottom of page