top of page

Büszkék lehetünk

Updated: Sep 3, 2023

Igen közel volt a bravúr, hiszen a második félidő derekáig még a vezetés is a miénk volt a Praktiker-Vác ellen

Kozármisleny KA - Praktiker-Vác - 2023.09.02. - Fotó: Csobán Róbert

Gyulay Laci tanítványai már a mérkőzést megelőzően azt mondták - edzőjükkel karöltve- hogy nem fognak feltartott kézzel kifutni a pályára, és bizony mindjárt az elején jelezték is, hogy ez nem csupán kincstári optimizmus volt. Mi kezdtük meg a találatok sorát Grénus Gréta góljával, hátul pedig Pusztai Petra tartotta a frontot, aminek köszönhetően egészen a tizedik percig kellett várni, hogy utolérjenek minket a Dunakanyarból érkezett vendégeink, akik aztán át is vették a vezetést, de a parádés hangulatban nem lehetett nem küzdeni, így a szünetig ledolgoztuk a három találatos hátrányunk. 14-14 -es állásnál vonulhattak el a csapatok a jól megérdemelt pihenőjükre. A második játékrészt Kuczora Csenge nyitotta meg a találatok sorát tekintve, azonban ezután mi ragadtuk magunkhoz a kezdeményezést, ami a 45-ik percre csúcsosodott ki: 20-18 állt ekkor az eredményjelzőn, s könnyedén lehetett volna nagyobb is a különbség, ha a befejezésekre egy picivel jobban koncentrálunk. Nem sikerült azonban átbillenteni a mérleg nyelvét a saját oldalunkra. A Vác mozdult el a holtpontról, és előbb utolértek minket, majd meg is előztek a gólok tekintetében. Mondhatjuk, hogy Herbert Gábor tanítványai az NBI-es rutinjukat kihasználva kerekedtek fölénk, hiszen a végjátékot egy kicsivel türelmesebben játszották le, ám egy pillanatra sem szabad elkeserednünk, sőt! Legyünk büszkék lányainkra, hiszen megszorongatták a Praktiker-Vác csapatát, és talán egy kicsivel több szerencsével még pontot, pontokat is csenhettünk volna Európa-ligás ellenfelünktől!


Hadnagy Fanni első tétmeccsét élhette át a mislenyi kék-fehér mezben. Megkérdeztük tőle, ő hogyan élte meg ezt a hatvan percet, illetve hogy hogyan látta a csapat teljesítményét a pályáról:

“Még csak most kezdek felocsúdni az extázisból. Amikor megszólaltak a dobok, és hallottuk a szurkolókat, az egészen hihetetlen volt. Nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy ilyen hangulatot teremtettek! Nekik is köszönhetjük, hogy ilyen jól tudtunk teljesíteni. Nagyon örülök, hogy mislenyi színekben térhettem vissza az NBI-be! Ha így tudunk teljesíteni, akkor azt gondolom, hogy csak jó sülhet ki a dologból. A lányok szívükeket lelküket kitették a pályára. Nagybetűs CSAPATKÉNT működtünk. Sajnálom, hogy a végére egy kicsit elfáradtunk, de ebből is tanulunk!”

Kozármisleny KA - Praktiker-Vác 23-26 (14-14) NBI - K&H Liga

2023.09.02. 18:00

Városi Sportcsarnok, Kozármisleny Játékvezetők: Bujdosó Máté, Horváth Viktor

Versenybírók: Ferenczi-Kakas Marianna, Drinóczi-Horváth Katinka


Kozármisleny KA: Pusztai, Wichmann - Grénus 1, Imrei 1, Brettner, Kornfeld, Grosics 2, Lengyel 2, Jarjabka, Bánfai 4, Imrei 1, Scheffer 6, Zsemberi 2, Szatmári 2, Hadnagy 2 Vezetőedző: Gyulay László Erőnléti edző: Varga Imre Kapusedző: Vig Vivien Gyúró: Kecskés Zsolt



505 views

Comments


bottom of page