A fiatalokon a sor
- VD
- nov. 3.
- 2 perc olvasás
Az MTK Budapest vár lányainkra a Magyar Kupában, idegenben. Kedden délután Budapesten lépünk pályára.

Számunkra is elindul a megmérettetés a kupában, hiszen a harmadik fordulóban csatlakozunk be. Fortuna az NBI/B jelenlegi hibátlan listavezetőjét, az MTK-t sodorta mellénk, így idegenben kell megküzdenünk a jó formában lévő ellenféllel. Dr. Woth Péter tanítványai hétszer futottak eddig ki a küzdőtérre a bajnokságban, és minden alkalommal felül is kerekedtek az aktuális riválison, méghozzá magabiztos különbséggel.
Nem árulunk el titkot azzal, ha azt mondjuk, ellenfelünk a tavalyi NBI-es kiesés után egyből vissza szeretne kerülni a legjobbak közé, és hogy ez meg is történhessen, jelentős átalakuláson estek át.
A második vonal talán legerősebb keretével rendelkeznek, ami látszik is az eredményeken.
Ha a kupát nézzük, Bánfai Virágék eddigi legszorosabb meccse az első fordulóban esett meg: a Tempo KSE elleni 33-29-es meccsen csupán négy találattal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél. A második fordulóban viszont már a bajnokikon is látható magabiztosság sugárzott róluk. A SZISE vendégeként 20-38-as győzelem lett a vége.
Nyerő szériában vannak tehát a szezon eddigi részében a fővárosi kék-fehérek. Nem lesz egyszerű dolga a mieinknek, ha győztesen szeretnének távozni az új MTK sportcsarnokból.
Ahogyan már a cikk címe is sejteti, még a szokásosnál is fiatalabb csapatot láthat, aki kilátogat a Kerepesi útra.
Ahogy azt már többször is megfogalmaztuk idén, klubunk eltökélt szándéka, hogy a fiatalokat fejlessze, játéklehetőséget adva nekik a felnőtt mezőnyben.
Ezt tartjuk most is szem előtt, így a Magyar Kupában olyan játékosok is feltűnnek majd kék-fehér színekben, akikkel eddig nem találkozhattak szurkolóink!
Hogy kik lesznek majd a pályán?
Kedden, 17 órakor kiderül!
Kövessétek a lányok meccsét most is!
Bursac Mia: Azt gondolom, ez egy nagy lehetőség. A fiatalabb játékosok is megmutathatják magukat, valamint fejlődés szempontjából is abszolút pozitívumnak vesszük ezt a mérkőzést. Mindenképpen a maximumot szeretnénk nyújtani, egyénenként és csapatszinten is. A csapat nagy részének ez lesz az első Magyar Kupa mérkőzése, örülünk, hogy ennyi idősen megmutathatjuk magunkat a pályán.
MTK Budapest - Kozármisleny KA
Magyar Kupa, III. Forduló, 2025.11.04. 17:00
MTK Sportcsarnok, Budapest
Játékvezetők: Hajdu-Hársfalvi Zsófia, Mórocz Réka
A forduló további párosításai:
Hajdúnánás KN Kft - Eszterházy SC
Komárom VSE - NEKA
Moyra-Budaörs Handball - Vasas SC
Szigetszentmiklósi NKSE - Szombathelyi KKA
Zengő Alföld Orosházi KA - Vác
Alba Fehérvár KC - DKKA








