Az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatát látjuk vendégül a K&H Liga 19. fordulójában
Nagynevű ellenfelünket valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. Noha a Bajnokok Ligájában viharosan kezdődött a szezonjuk egy edzőváltással fűszerezve, a bajnokságban veretlenek és azóta a nemzetközi porondon is szép eredményekkel vétették észre magukat. A Team Esbjerg vár rájuk a négyes döntőbe jutásért vívott harcban, mely párosítás első mérkőzése április 27-én kerül megrendezésre! A Magyar bajnoki tabellán a kevesebb mérkőzés miatt a második helyen állnak, azonban az ősi riválist egyszer már két vállra fektették az idei szezonban és vesztett pontok tekintetében is ők a legjobbak. Ha nem születik meglepetés eredmény a szezon további mérkőzésein, gyakorlatilag az idei szezon bajnok csapatát tisztelhetjük Andrea Lekicék személyében, még akkor is, ha egy vendégjátékuk még vissza van a győri Arénában! Mindemellett már a Magyar Kupa döntőjében is felülkerekedtek az ősi riválison, így a kupát már behelyezték az idei szezon vitrinjébe! A döcögős kezdést követően tehát szépen kiegyenesedett Allen Heine csapatának szezonja és játéka is, ami eredményekben, illetve érmekben mutatkozik meg.
Magunk irányába fordítva tekintetünket azt láthatjuk, hogy a mi sorsunk is eldőlt már a bajnokságot tekintve, de ez nem azt jelenti, hogy feltett kézzel futunk ki a küzdőtérre. Részcélokat kell meghatározzunk, a hozzájuk tartozó feladatokkal együtt. Ha ezeket az edzői utasításokat betartják és végrehajtják játékosaink, játszhatunk egy olyan mérkőzést, ami szakmai értelemben is értékelhető marad, miközben a kézilabda népszerűsítését is szolgálja régiónkban! A fontos, hogy a csapategység és a küzdőszellem maximális legyen, hiszen akkor tudjuk a védekezést is a megfelelő szintre emelni keménységet és koncentrációt tekintve.
Reméljük, hogy a kilátogató nézők, szurkolók is partnerek lesznek ennek elérésében az állandó szurkolással, bíztatással, amit lányaink küzdőszellemmel és harciassággal igyekeznek meghálálni!
Brettner Zsófia: Úgy gondolom, minden ilyen alkalom egy kisebb ünnep a hazai klubok és játékosok életében. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a mérkőzést a nagy érdeklődésre való tekintettel a Lauber Dezső Sportcsarnokban rendezik meg. Nagyon izgatott vagyok, hiszen már az ETO elleni forduló során is 2000 ember előtt játszhattunk. Remélem ez most sem lesz másképp. Külön büszkék vagyunk arra, hogy részben nekünk köszönhetően a Baranyában kézilabdázó gyerekek is testközelből láthatják kedvenceiket és ehhez nem kell több száz kilométert utazniuk. A játékunk szempontjából is jó fejlődési lehetőség lesz, hiszen kemény védelemmel és támadó sorral szemben gyakorolhatunk majd.
Kozármisleny KA - FTC-Rail Cargo Hungaria K&H Liga - Női NBI - 19. Forduló
2024.04.20. 18:00 Lauber Dezső Városi Sportcsarnok - Pécs Játékvezetők: Kovács-Sebők Stefánia, Vastag-Réti Rebeka
Ha pedig még nem vetted a belépjegyed, ezen a linken tudod ezt megtenni!
Hajrá Misleny!
Comments