top of page
SZRT_TM_Herkules_ADS_1200x200_1106.jpg

Újra együtt a keret

A nyári szünetet követően ismét munkába lendül felnőtt csapatunk, hiszen szeptember elején már tétmérkőzésen kell bizonyítani, hogy nem véletlenül érdemeltük ki az első osztályban való szereplést. A nyitó értekezletet és egy közös ebédet követően már a felméréseké, orvosi vizsgálatoké lesz a főszerep, majd egy átmozgató edzéssel zárul le az első nap.

A keretet tekintve elmondhatjuk, hogy a már bejelentett távozókon kívül mindenkivel sikerült megegyezni, így a cél, hogy a csapat gerince egyben maradjon, maradéktalanul teljesült.

A Kozármisleny KA NBI-es csapatának 2023/2024-es kerete:

Kapusok: Pusztai Petra, Szabó Luca, Wichmann Vivien

Szélsők: Grénus Gréta, Imrei Réka, Markovics Rebeka, Jarjabka Johanna, Imrei Nóra, Kornfeld Fanni, Szatmári Melinda, Kuti Bettina, Köpösdi Zsófi


Átlövők / Irányítók: Szabó Panna, Brettner Zsófia, Kecskés Noémi, Polics Tímea, Halász Bernadett, Bánfai Virág, Bréda Luca, Scheffer Zsanett, Zsemberi Zóra, Grosics Gréta


Beállók: Lengyel Leonetta, Tobak Luca, Hadnagy Fanni

Persze a fent említett tétmérkőzésekig még komoly edzésmunka vár a lányokra edzőtáborral, felkészülési mérkőzésekkel fűszerezve, illetve egy kétnapos csapatösszetartással, mely során az új játékosok is beilleszkedhetnek, valamint jobban megismerkedhetnek társaikkal. A lányok Orfűre utaznak el, ahol közös evezéssel, valamint egy jó hangulatú esti főzéssel, sütéssel fogják elindítani a felkészülést, hogy aztán jövő hét hétfőtől már a tényleges edzésmunka legyen a főszerepben a Gyulay László vezette stáb irányítása mellett.


A felkészülési mérkőzéseink időpontjai:

  • 2023.07.28. Péntek - Érd - Kozármisleny KA

  • 2023.08.05. Szombat - Kisvárda Master Good SE - Kozármisleny KA

  • 2023.08.12. Szombat - NEKA - Kozármisleny KA

  • 2023.08.18. Péntek - Kozármisleny KA - Szombathelyi KKA

  • 2023.08.26. Szombat - Kozármisleny KA - RK Dugo Selo (Horvát I. osztály)

(A pontos kezdési időpontokat a mérkőzéseket megelőzően fogjuk közzétenni hivatalos közösségi csatornáinkon)


Közel nyolc hét felkészülés vár tehát a lányokra, azonban szükség is lesz az alapos munkára, hiszen ne feledjük el, hogy európa egyik legerősebb bajnokságára kell most felkészülnünk, ami bármely csapatnak komoly kihívást jelent!


Kívánjuk a csapatnak, hogy minden a tervek szerint haladjon a felkészülés során! Hajrá Misleny!


949 views

Комментарии


bottom of page