top of page

Újabb komoly kihívás

Hétköznap utazunk a Ferencvároshoz. A hatodik fordulóban a tavalyi szezon ezüstérmeséhez utazunk.

Fotó: Csobán Róbert

A hazai kézilabda egyik kiemelkedő műhelyében kell helytállnunk szerdán. Az FTC-Rail Cargo Hungaria csapata a hazai bajnokságot tekintve veretlen: öt mérkőzésből öt győzelmük született. Sorrendben a DKKA, TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE, a Motherson Mosonmagyaróvári KC, az MTK Budapest, valamint a Praktiker-Vác csapatát fektették két vállra. Ennek ellenére mondhatjuk azt, hogy nincsen teljes nyugalom a Fradi háza táján, hiszen a nemzetközi szereplésük nem a tervek szerint alakult, aminek eredményeképpen a nyáron kinevezett vezetőedző helyét az eddigi másodedző vette át, illetve kapus fronton sem egyszerű a helyzetük, hiszen Janurik Kingát megműtötték, így a lelátóról kénytelen követni társai mérkőzéseit és a hírek szerint Böde-Bíró Blanka térde sincs száz százalékos állapotban.

A fent felsoroltak ellenére természetesen a házigazdák az összecsapás esélyesei. Keretük mélységét és minőségét tökéletesen mutatja, hogy a válogatott szünetben összesen nyolc játékosuk volt érdekelt hazája válogatottjának mérkőzésein!

Ha a mi csapatunkat kezdjük el vizsgálni, megállapíthatjuk, hogy nem egyszerű a sorsolásunk ezekben a hetekben: utaztunk a Győrhöz, most szerdán irány a Fradi pályája, majd vasárnap a Mosonmagyaróvár érkezik a mislenyi sportcsarnokba. Fontos azonban már ennél előrébb tekintenünk, hiszen a fent leírt mérkőzéseket követően az Alba Fehérvár KC vendégei leszünk. Elmondhatjuk, hogy nekünk arra a mérkőzésre kell felkészültnek lennünk, így bármilyen furcsán is hangzik, de a nagynevű ellenfeleink elleni összecsapásokon a részfeladatokat már úgy kell kiviteleznünk, hogy azok teljesítése a felkészülésünket segítse azokra a mérkőzésekre, ahol reális esély mutatkozik a pontszerzésre. Persze ennek ellenére nem feltett kézzel utazunk a fővárosba. Szeretnénk megnehezíteni a Fradi dolgát is, és megmutatni, hogy igenis megálljuk a helyünket a nemzetközileg elismert ellenféllel szemben is!


Szatmári Melinda bátor játékkal vétette észre magát a Győr ellenében. Most arról kérdeztük, hogy mire lesz szükségünk ahhoz, hogy jó mérkőzést tudjunk játszani a Népligetben.


“A Győr után ismét egy magas színvonalú csapattal játszunk. Úgy gondolom, hogy mindig megtiszteltetés ilyen csapatok ellen játszani és a saját bőrünkön érezni, hogy milyen tempót tudnak diktálni. Számunkra ezek jó erőpróbák, hogy hol tartunk és miben kell még fejlődnünk. Ahhoz, hogy jó mérkőzést játszunk ellenük, nem szabad feltartott kézzel a pályára lépnünk és fegyelmezettnek kell lennünk. Szeretnénk jó periódusokat produkálni a mérkőzésen amelyekből később építkezhetünk és erőt meríthetünk. Szeretnénk koncentráltan pályára lépni és az első perctől az utolsóig küzdeni. Tanulni szeretnénk az ilyen mérkőzésekből, hogy később a riválisaink ellen kamatoztatni tudjuk ezeket. Reméljük, hogy a szurkolóink ide is elkísérnek minket!”

FTC-Rail Cargo Hungaria - Kozármisleny KA K&H Liga - Női NBI - 6. Forduló 2023.10.18. 18:00 Játékvezetők: Haskó Tamás Károly, Natkai Norbert

Hajrá Misleny!



169 views

Comments


bottom of page