top of page
SZRT_TM_Herkules_ADS_1200x200_1106.jpg

Újabb kihívás

A Magyar Kupa harmadik fordulójában csatlakozunk be a küzdelmekbe, ahol a NEKA lesz az ellenfelünk hazai pályánkon

Kozármisleny KA - Vasas SC - 2023.11.11.

Szinte még fel sem ocsúdtunk a szombati izgalmakból, már is itt a következő kihívás. Holnap este hat órakor fog felharsanni a kezdő sípszó a kozármislenyi Városi Sportcsarnokban.

Ellenfelünk az a Nemzeti Kézilabda Akadémia lesz, akikkel a szezonban immáron harmadszor találkozunk szerda este: egy edzőmeccs, illetve egy bajnoki összecsapás van mögöttünk eddig. A felkészülés során mi hagytuk el győztesen a játékteret, míg a bajnoki után az akadémisták örülhettek a lefújást követően. Van tehát miért revansot venni az NBI-es tabella 11-ik helyén tanyázó alakulaton, akik biztosan pihentebben érkeznek az összecsapásra, hiszen legutóbb nyolcadikán futottak ki a pályára a Győri Audi ETO KC ellenében.

Az biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk a továbbjutás szempontjából, hiszen mi szombaton még a végletekig kiélezett csatát vívtunk a Vasas SC ellenében, így nem sok idő maradt a harci sérülések enyhítésére, kezelésére.

Gyulay László tanítványai azonban nem szoktak megijedni a feladattól, és biztosak lehetünk benne, hogy most is szívüket-lelküket kiteszik majd a pályára. Nem is lehet ez másként ilyen nagyszerű közönség előtt! Reméljük, hogy a hétköznapi időpont ellenére ezúttal is megtelik a lelátó, és a jól megszokott nagyszerű hangulat fogadja majd a két csapatot.


Halász Bernadettet, csapatunk rutinos irányítóját kérdeztük a holnapi mérkőzés feladatairól:

Az biztos, hogy a főként fiatalokból álló ellenfelünk nem egyszerű ellenfél. Az látszik, hogy meccsről meccsre fejlődnek. Nekünk most is a fegyelem, és a türelem kell majd, hogy a legfontosabb legyen. Nem szabad hagynunk, hogy ránk erőltessék az akaratukat. Reméljük, hogy a szurkolóink ezúttal is sokan kijönnek buzdítani minket, ahogy eddig is. Ezúton is köszönjük nekik az eddigi bíztatást és hogy mindig mellettünk állnak!

Kozármisleny KA - NEKA Magyar Kupa - III. Forduló Városi Sportcsarnok, Kozármisleny

2023.11.15. 18:00 Játékvezetők: Kovács-Sebők Stefánia, Vastag-Réti Rebeka Réka



Gyertek, töltsük meg együtt a lelátót ismét!

Hajrá Misleny!






158 views

コメント


bottom of page